Az eddig is kedvező, államilag támogatott Garantiqa Zrt. kezességvállalási díjai tovább csökkentek

Nagy Márton Nemzetgazadási miniszterről eddig is tudott volt, hogy eltökélt célja a magyar gazdaság ismételt növekedési pályára való állítása. Ennek újabb eszközeként a magyar mikro- , kis- és középvállalkozások kedvező, államilag kamattámogatott (kamat jelenleg fix 5,00%) finanszírozását biztosító Széchenyi Kártya Program kötelező biztosítékaként szolgáló Garantiqa Zrt. kezességvállalásai díjának jelentős csökkentését jelentette be. A nemzetgazdásdi miniszter utasította a magyar állam, mint tulajdonos általi joggyakorlóként a Garantiqa Zrt.-t, hogy vizsgálja felül és érdemben csökkentse a díjait. Az intézkedés legfőbb célja, hogy elősegítse a kkv vállalkozások általi beruházások volumenének növelését. Ennek értelmében a beruházási hitelek Garantiqa kezességvállalásának vállalkozás által fizetendő díja nullára mérséklódhet, míg a folyószámla és forgóeszköz típúsú hitelkonstrukciók esetén felére csökkenhet.
„A kormány célja, hogy az infláció tavalyi sikeres visszaszorítását követően 2024-ben helyreállítsa a gazdasági növekedést és újra dinamikusan, 4 százalék körüli mértékben bővüljön a gazdaság”
Az új, csökkentett kezességvállalalási díjak 2024.01.22-től érvényesek. Érdeklődik a Széchenyi Kártya Program hiteltermékei iránt? Itt tudja megnézni az egyes konstrukciók termékleírásait és legfőbb jellemzőit.