Újabb 200 milliárd forintnyi forrás a Baross Gábor hitelprogramban

Az Exim Bank tavaly év elején indult Baross Gábor hitelprogramja iránt óriási érdeklődés mutatkozott a hazai vállalkozások részéről. A mintegy 1000 milliárd forint keretösszegű program során 1480 milliárd forint összegben, összesen 3012 darab hitelkérelem érkezett a közvetlenül az Exim Bankhoz és a programban részt vevő kereskedlemi bankokhoz.
A program iránti fokozott kereslet továbbra is jól tükrözi a haza vállalkozások fokozott forrásigényét, amelyek nélkül nem tudnák megvalósítani a beruházásaikat. Így a program létjogosultjága vitathatatlan – amit jól mutat, hogy az eredetileg 700 milliárd forint keretöszeget már tavaly 1000 milliárd forintra kellett megemelni – hiszen érdemben tudott hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez, valamint a vállalkozások versenyképességének növeléséhez.
A program az alábbi hitelcélokat támogatta:
- beruházás,
- forgóeszköz,
- zöld hitel.
Az eddigi érdeklődés mellett a 200 milliárd forint újabb keretemelés nem tűnik soknak, vélhetően a forrás hamar ki fog merülni, hiába a 2024.07.01-ig tartó igénybevételi lehetőség, ezért nem árt sietnie annak, aki részesülni kíván a prorgram forrásaiból. A finanszírozás a teljes futamidő alatt végig fix kamatozású, forint hitel esetén fix 6,00%, míg euró hitel esetén fix 3,5%.
Ezeket a kamatszinteket a folytatásban forint hitel esetén fix 5,00%, euró esetén fix 3,00%-ban rögzítették.
A program a folytatásban kiemelten támogatja az alábbi szektorokat:
- élelmiszeripar,
- építőipar,
- telekommunikáció,
- gyógyszergyártó szektor,
- turizmus és vendéglátás,
- autóipari beszállítók,
- logisztika, valamint
- a zöld ipart és energiahatékonysági átállást támogató beruházások.
Weboldalunkon megtalálhatóak a Baross Gábor hitelprogram termékleírásai és jellemzői, melyeket ide katintva tud megtekinteni.